Nem kellett izgulnunk a szertartás miatt

A vendégek kérdezték, hogy ki voltál, mi voltál, mert nagyon közvetlen és kedves voltál.

így nővéreméknek feltártam a színfalak mögötti történetet, és ki tudja, talán az ő esküvőjükön újra találkozunk:) Tetszett nekik a történet, amit rólunk elmeséltél a szertartáson.

Na de, szuper, hogy ennyi törődéssel figyeltél arra, hogy a szertartás is tökéletes legyen.

Nagyon jó volt, hogy pontosan elmondtad anno, hogy mire lesz szükséged ahhoz, hogy jó élményt kapjunk tőled és miután ezeket biztosítottuk, nem kellett izgulnunk a szertartás miatt (legalábbis, ami a te szerepedet illeti).
Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek tetszett. És ajánlani fogunk, ahányszor csak lehetőség lesz rá!” 

Fruzsival és Gáborral az esküvőjük előtt néhány hónappal találkoztam először. Amikor megfogalmazódott bennük a gondolat, hogy összeházasodnak, nem gondolták, hogy ez a pillanat ilyen gyorsan eljön majd. Miután elmesélték a szüleiknek, hogy szeretnének összeházasodni, olyan boldogságot okoztak szeretteiknek a hírrel, hogy a család motiválta őket, szervezzék meg az esküvőt még idén nyárra. Természetesen a család segített a szervezésben, aminek meg is lett az eredménye, mert néhány hónap alatt egy fantasztikus esküvőt sikerült megszervezniük.

A párnak a megismerkedése sem volt mindennapi. Fruzsi és Gábor egy benzinkútnál találkoztak először. Bár ugyanarra a horvátországi nyaralásra tartottak, de csak az indulás előtti percekben ismerkedtek meg egymással.
A nyaralást követően sem szakadt meg köztük a kapcsolat. Mitöbb… olyannyira nem, hogy randevú randevút, utazás utazást követett. Majd nem sokkal később az első közös kiskutyájuk után a közös otthon következett.

2019. július 20-án pedig kimondták az Igen-t és fogadalmat tettek egymásnak, ahol bizony potyogtak a könnyek, elcsuklottak a hangok a meghatottságtól.
Ők az én szavaimon érzékenyültek el, én pedig az Általuk, egymásnak mondott csodálatos vallomásokon.

Csodálatos esküvő volt. Szerencsés vagyok, hogy részese lehettem! Köszönöm!
Sok boldogságot kívánok Nektek Fruzsi és Gábor!

Fruzsi és Gábor 2019.07.20. Budapest Fruska Bisztró 

Budapest, esküvő, fruska bisztró