Andi és Sanyi egy meghitt esküvőt álmodtak meg. A csalásias hangulatú Régi kaszinó Vendéglőre esett a választásuk. Szerelmük történetéből írt mesém után, szeretteik előtt is fogadalmat tettek egymásnak.
Andi és Sanyi meséje
2001. augusztusában elérkezett a nagy nap… mikor Andi és Sanyi végre
találkozhattak. A fiatalok, a munkájuk révén ismerkedtek meg…s a gyorsan kialakuló érzelmek hatására néhány hónappal később… közös otthonba költöztek.
Az albérletben nagy szeretetben teltek a mindennapok…ám 2003. februárjának 19. napja számukra… még nagyobb boldogságot hozott. Ezen a napon született meg a kicsi Alexa…a pár, első szülött babája.
2004. május 21- én, egy szép pénteki délutánon… Andi és Sanyi két kölcsönkapott
gyűrűvel és két tanú társaságában… de annál boldogabban… összeházasodott.
Nem sokkal később, 2006. február 17- én… pedig a pár kezébe vehette, második gyermekét. Alex születését követően nem sokkal a család neki is fogott az építkezésnek…nem egész egy évvel később… pedig már a saját otthonuk kényelmében ébredtek. Bár Andi bevallása szerint a tíz év korkülönbség nem tette zökkenőmentessé a
mindennapokat… Sanyival együtt, mégis megtalálták a boldogságukat.
Rengeteg kalandot tartogatott számunkra… az eddig együtt megélt húsz év…..
Vállalkozók lettek… és rengeteg jó barátot szereztek. Örömmel járnak együtt a Balcsira pihenni… vagy a munka fáradalmait néhány napos wellness hétvégéken kiheverni. Ha pedig nem nyaralni mennek…. a hétvégék a családdal, sok nevetéssel és kellemes beszélgetésekkel telnek. A barátokkal közös kártyázásban is nagy örömüket lelik…még, ha a partikat -a mindig váltózó játékszabályok miatt olyakor olykor- …. viták is kísérik.:) Andi táncolni és bálba járni is nagyon szeret…-bár Sanyi nem rajong a szórakozás e formájáért-… kedvesét mégis minden alkalommal szívesen kíséri el.
A család tehát meghatározó szerepet játszik Andi és Sanyi életében…két gyönyörű gyermekükkel pedig a mindennapok… igazán jókedvűek. A gyerekeink tök jó fejek- hangsúlyozta Andi- kivéve mikor Alexa a szekrényben megbújó sok-sok új ruha miatt Apának… beárulja a Mamit. Pedig Alexa igazán ismerheti azt a tipikus női problémát…hogy sosincs mit felvenni, mikor az alkalom adja magát.
Amint az látható, nem telnek egyhangúan a szerelmesek mindennapjai…de így lehet csak
igazán, azt a bizonyos tüzet fenntartani. Bár Andi kicsit lazábban, Sanyi komolyabban veszi az életet…a házaspár élete a mai napig… ezektől a pici különbségektől kerek. Ékesebb bizonyítéka nem is lehetett volna kettejük boldogságának… mint, hogy Sanyi 2020. októberében… újra feltette a kérédést arájának.
Andi nagyon boldogan mondott igen Sanyi kérdésére…2021. augusztus 14- én pedig azzal a szándékkal jelentek meg előttem, hogy e szép napon szeretteik előtt is fogadalmat tegyenek.
Így láttak engem a Szerelmesek
Kedves Szilvi!
Nagyon örülök,hogy Téged választottunk az esküvőnkre. Az általam küldött infókból általad megírt történetünket úgy mondtad, mintha életünk minden fontos eseményén velünk lettél volna. A sírást szerettem volna megúszni, de amikor rád néztem tudtam, hogy nem úszom meg könnyek nélkül. A hangosítónk meg is kérdezte, hogy a barátunk vagy-e? Nagyon sok esküvőn túl van ő is. Azt mondta még nem találkozott ilyen profi szertartásvezetővel, aki nem csak elhadarja a mondani valóját hanem szívvel-lélekkel előadja. Nagyon köszönöm, hogy ismeretlenül is akkor ott hozzánk tartoztál!
További sok sikert kívánunk!
Andi & Sanyi
