Ha újra kéne kezdenünk az egészet, akkor is őt választanánk

Csilla és Pali egy romantikus, vízparti esküvőt álmodott meg. A hangulatos Bíbic Hotel -re esett a választásuk, -ahol györnyű környezetben- a szerelmük történetéből számukra írt mesém után, szeretteik előtt is fogadalmat tettek egymásnak a szertartáson.

Csilla és Pali meséje

2016- ban végre elérkezett a nap…amikor Csilla és Pali találkoztak. Novemberben vette kezdetét a történet… mikor Csilla a debreceni Airport Tescoban, Pali munkahelyén helyezkedett el. Csilla boldogan érkezett meg első munkanapjára. Bár még nem tudhatta… hogy az épület falai között, az Igazi társ várja.

Az egymás iránt érzett szimpátia bár jelen volt már az első percben…. a két szív, mégis három évvel később esett csak szerelembe. Ettől kezdve a pár, nem csak a munkahelyen találkozott egymással…az első randevú alkalmával Pali… a Debreceni Botanikus Kertbe vitte Csillát egy romantikus sétára.

Ezen az estén csattant el közöttük az első, mindent eldöntő csók…s talán már akkor sejtették, hogy az ott szárbaszökkent szerelmük bizony egy életre szól. A köztük lévő összhang és a kellemes beszélgetések… hamar összeköltözésre késztették a szerelmeseket. Az együtt megélt hetek és hónapok…pedig csak tovább mélyítették a kettejük közti kapcsolatot.

Másfél évvel később, 2020. decemberében pedig elérkezett a lánykérés pillanata… mely eseményhez, Pali a karácsony második napját válaszotta. Nagykarácsony napján tette fel Csillának a nagy kérdést… leélné- e vele a lány, egész további életét. Csilla nagyon boldogan mondott igent szerelmének… most pedig az élet kihívásai után, egymás oldalán… együtt… végre révbe értek.

Így láttak engem a Szerelmesek

A lehető legjobb válsztás, ha csodaszép esküvőre vágyik az ember. Gyönyörű beszédet mondott, nem a megszokott unalmas sablon szöveget. Megható és vicces volt egyszerre. Nagyon segítőkész volt mindenben, gondoskodott a szertartás minden percéről. Ha újra kéne kezdenem az egészet, akkor is őt választanánk. Imádtuk minden percét az esküvőnknek és a Szilvivel együtt eltöltött időnek.

Csilla és Pali

Csilla és Pali 2021.07.09. Hotel Bíbic- Tüskevár Panzió Nyíregyháza