Annyira, de annyira köszönjük szépen, hogy ilyen lelkiismeretesen segítettél nekünk.

Kittire és Gáborra már azelőtt felfigyeltem, mielőtt Kitti idén februárban felkeresett engem.


A tavaly augusztusi nyereményjátékomra jelentkező párok között voltak ők is, és mikor Kitti üzenetet küldött nekem, azonnal tudtam, kikről is van szó:)
Nagyon megörültem, hogy bár nem nyerték meg a nyereményjátékot, mégis engem választottak szertartásvezetőjüknek:)

„Annyira, de annyira köszönjük szépen, hogy ilyen lelkiismeretesen segítettél nekünk. Imádtunk minden percet és tök jól összeraktad a múltunkból kicsent gondolatokat! Nagyon köszönjük!”

Első találkozásunk már nyilvánvalóvá tette számomra, hogy egy igazán stílusos pár, igazán stílusos esküvőjén vehetek majd részt, mikor egy Menyecske utcai étterembe invitáltak, amely a Vőfély és a Kérő utca szomszédságában található:)

Megtudtam, hogy az esküvő helyszíne, egy nagyon tudatos választás eredménye, hiszen Kitti kislány korában minden alkalommal, álmodozva állt meg a György- Villa kapujánál és látta maga előtt a pillanatot, amint kimondja az Igen- t Vőlegényének

Történetük mellett,- melyet megosztottak velem és melyből a szertartásuk szövege is született,- Kitti kislánykori álmát hallgatva tudtam, hogy ezen a különleges helyszínen, különleges hangulatú esküvő vár ránk:)

szertartasvezető szertartás és esküvő Budapesten a György Villában
Esküvői szertartásvezetés Budapesten a György Villában

2018.08.17- én pedig elérkezett a Nagy Nap…
Mikor a helyszínre érkeztem, Kitti fogadott, gyönyörű sminkben és frizurával egy elegáns kis köntösben, majd ment is fel a kis lakosztályába tovább készülődni, amelynek ablakán bár belátni nem lehetett, a vendégek kíváncsian fel- fel pillantottak, hátha meglátják a Menyasszonyt egy pillanatra:)

Ám Kitti, akár egy hollywood- i filmcsillag, csak a bevonulás pillanatában mutatta meg magát, mikor Édesapja Gáborhoz kísérte, és átadta szeretett Lányát Vőlegényének.

A csodálatos érzelmek a vendégeket és engem is magával ragadtak, a megható pillanatokban elcsukló hangok pedig még emlékezetesebbé tették ezeket a gyönyörű pillanatokat.

A szertartás után, a csodaszép és vagány házaspár, vidám perceket szerezve, csokor- és harisnyakötő dobásra invitálta a vendégeket.

A különleges hangulatú esküvő, fotózással folytatódott, ahol elkészültek az első fotók az Ifjú Házaspárral.

Kitti és Gábor esküvője pedig ismét bizonyította, hogy, ha igazán szeretnénk valamit és szívből vágyunk rá, a sors megadja Nekünk.

Pontosan úgy, mint a György- Villa kapujában éveken át álmodozó kislánynak, Kittinek is beteljesült az Álma… és a György-Villában mondhatta ki az Igen-t szeretett Párjának.

Nagyon köszönöm, hogy Veletek ünnepelhettem, és részese lehettem életetek egyik legmeghatározóbb eseményének!
Nagyon- nagyon sok Boldogságot kívánok Nektek Kitti és Gábor!

Kitti és Gábor 2018.08.17. Budapest, György Villa