Már a kezdetektől szívesen fedezték fel a természet szépségeit kettesben,…ám kislányuk születésével most már az egész világ meghódítására készülnek. Feltárni Lara előtt a várakat, parkokat, állatkerteket… old timer kiállításokra járni és felfedezni együtt a természetet. Mindkettejük számára kiemelt fontossággal bír a család fogalma és a barátokkal töltött idő is, hatalmas öröm a számukra. Legfőbb céljuk, hogy Lara számára megadjanak mindent, amit csak lehetséges…rengeteg szeretetet és talán egy kistestvért is, ha úgy hozza az élet.Vágyálmunk egy saját kis kertes ház is, ahol Lara boldogan cseperedhet… amely a család és barátokkal közös grillezéshez, esti borozáshoz vagy épp a közös kávézásokhoz kiváló alkalmat teremthet.
2014. februárjának első napjaiban Orsi és Attila szerette volna jobb kedvre deríteni, az akkoriban épp élete egy nehéz időszakát élő Vikit, ezért úgy döntöttek, magukkal viszik a Pillangó Bárba egy kicsit kikapcsolódni. Dani, Csabi és menyasszonya, Evy is a Pillangó Bárban töltötte az estét…így történt, hogy Viki és Dani aznap egymást végre megismerhették.
Épp a Depresszió nevű zenekart mutatták be a tv-ben Viki és Dani nagy örömére. Így hamar fény is derült az első közös pontra…ők ketten, ökölpacsival nyugtázták a banda iránti rajongásukat. A jól sikerült este végén útjaik ugyan külön váltak… másnap azonban a facebookon is ismerősei lettek egymásnak. Az online beszélgetéseket hamarosan személyes találkozók követték… hol a Pillangó Bárban, hol Viki akkori munkahelyén vagy épp az Örs vezér tér környékén.
Telt- múlt az idő és közeledett a Rómeó vérzik koncert időpontja… ám Viki invitálását az eseményre sajnos mindenki visszautasította. Dani azonban nem tudott nemet mondani kedvese burkolt kérésére… elkísérte hát Vikit a zenekar koncertjére. Viki annyira jól érezte magát, hogy a koncert után is szeretett volna még ott maradni…Dani azonban elfáradt, így szeretett volna inkább hazamenni.
A hideg éjszakában, dideregve buszoztak haza…. majd az első együtt alvás előtt…gyorsan tisztázták a kettejük közti kapcsolati viszonyokat. Kapcsolatuk kezdetét tehát 2014. február 28- ára datálják a szerelmesek…ettől a naptól kezdve együtt töltöttek annyi időt, amennyit csak lehet. A lány számára egy idő után azonban a hétvégi és szerdai randevúk kevésnek tűntek…így Viki és Dani kis idő -és némi mérlegelés után- közös albérletbe költöztek.
A pici garzon lakás először ideális szerelmi fészeknek tűnt… ám az idővel romló körülmények; az omladozó falak, a hideg, a pára és nappaliban megjelenő meztelen csiga látványa miatt a pár, hamarosan költözni kényszerült. A fiú édesapjának hála, Viki és Dani meglelte kedves kistarcsai otthonát… ahol azóta is minden alkalommal örömmel gyűlik össze a család. A fiatalok napjai tehát nagyon boldogan teltek… Dani szívében hamarosan a nagy döntés is megszületett.április 19- én Dani munkaügyben elkísérte szerelmét Tatára… mikor is Viki épp céges kirándulást szervezett a kollégák számára. Viki tekintetével épp a helyszín előnyeit kutatta… mikor Dani hátulról a vállát megkocogtatta.
A lány hátrafordult és meglepetten látta… amint szerelme féltérdre ereszkedve egy gyűrűs
dobozkával várja. Viki boldogan mondott igent szerelmének… ám az örömteli események, itt még bizony nem értek véget. Néhány hónappal a lánykérést követően Viki áldott állapotba került… e fantasztikus hírnek Viki és Dani is nagyon megörült. 2019. április 17- én meg is született a kicsi Lara… ki érkezésével szülei életét, azóta is bearanyozza. 2022. augusztus 27- én pedig elérkezett a nap, mikor egymásnak szeretteik előtt, immár kislányuk társaságában fogadalmat tehettek.
így láttak engem a Szerelmesek
Kedves Szilvi!
Minden szuperül sikerült, olyan volt az esküvőnk mint amit megálmodtunk!
Örülünk, hogy rád találtunk és megbíztunk a mi kis szertartásunk megszervezésével és lebonyolításával. Egy igazán segítőkész és hozzá értő, remélem mondhatom azt is, hogy egy barátot ismertünk meg a személyedben. A szertartásunk annyira volt személyre szabott amennyire csak lehet, volt sírás és még több kacagás, pont ahogy azt mi szeretjük.
Még a legkritikusabb személyektől is csak pozitív visszajelzéseket kaptunk 🙂 Mi mindenképpen csak ajánlani tudunk Téged! Köszönjük, hogy még szebbé varázsoltad a mi Nagy Napunkat! Minden házasulandó párnak ilyen gyönyörű szertartást kívánunk, Neked pedig minden szépet és jót 🙂
Viki, Lara és Dani

Nosztalgia Étterem Kistarcsa